Felhívás


Vágóhídi hús igénylés

Tisztelt Lakosság!

A településünkön egyre többen küzdenek megélhetési problémákkal, mint a magas banki törlesztő részlet, munkanélküliség, alacsony nyugdíj. Sokaknak egyre nagyobb problémát jelent, hogy hús is kerüljön az asztalra. A rászorulók számára szeretnénk segítséget nyújtani a Hetesi vágóhíd felajánlása révén, amelyet ez úton is köszönök az Önkormányzat nevében. A vágóhíd heti rendszerességgel frissen vágott borjúból, marhából, juhból származó húsos csontot és húsos nyesedéket ajánlott fel. A nyesedék 1/3-a színhús a többi zsiradék.

Bárdudvarnok Lakosságának előre jelzett időpontban két turnusban lenne lehetősége a felajánlott húst átvenni.

- Belterületen élők a tűzoltószertárnál vehetik majd át.

- Külterületen élők részére a tanyagondnoki szolgálat közreműködésével kerül kiszállításra.

A kiosztásra szánt hús csomagolva érkezik, annak osztályozására, válogatására nincsen lehetőség. A hús átvételét követően azt még aznap eljuttatjuk a Lakossághoz, hiszen a hús tárolását az Önkormányzat nem tudja biztosítani.

A programot mielőbb szeretnénk megindítani és várhatóan a májusi hónapig (az időjárás adta kereteken belül) heti rendszerességgel működtetni.

Várjuk azoknak a rászoruló személyeknek, családoknak a jelentkezését, akik a fentiek ismeretében szeretnének részt venni a programban, szeretnének részesülni a felajánlott húsból.

Kérjük, hogy részvételi szándékukat írásban jelezzék a nyilatkozat kitöltésével és annak Nezdeiné Mozsgai Zsuzsanna családsegítő irodájában, vagy a Közös Önkormányzati Hivatalhoz való leadásával 2017. december 11. napjáig.

NYILATKOZAT LETÖLTÉSE ITT!

A további részletekről, a szállítások napjáról és helyszínéről a jelentkezők írásban további tájékoztatást kapnak! Bízom benne, hogy a programnak köszönhetően azok asztalára is gyakrabban kerül hús, akik ezt jelenleg sajnos nélkülözik.

Bárdudvarnok, 2017. december 04.

Mester Balázs polgármester

Megosztás: